EDÓ ADÓ
Az idő természete
Gergely Edó utolsó frissítés: 11:06 GMT +2, 2012. augusztus 3.A céges, karácsonyi bulin ismertem meg. Már beadtam a felmondásomat, de a buliba még elmehettem. Nem akartam, de egy kolléganőm mondta, osztogatnak ajándékokat is, menjek, vegyem el.
- Akkor eljövök a buliba, elveszem a piros porszívómat s megyek is haza.
- De nem biztos, hogy pont porszívót sorsolnak ki neked, magyarázta a kolléganőm, s pont pirosat.
- Nem baj. Jövök, aztán meglátjuk.
A buli Bukarest központjában, egy híres karaoke klubban volt. Jók voltak a zenészek, tetszett a hangulat. Aztán, csodák csodája, pont egy piros porszívót sorsoltak ki nekem. Azt hiszem, ez volt az egyetlen piros porszívó a mindenféle ajándékok közt.
Fogtam is, hogy menjek haza,
amikor a zenészek is mentek kifele. Intem az énekesnek, hogy jók vagytok. Erre átnyújt egy papírkát. Rajta Google és a neve, W. Otthon rákeresek, pár szóban megköszönöm neki a bulit. Visszaír. Pár levélváltás után megmutatom neki azt a két-három verset, amit akkoriban írtam, románul. Nagyon tetszik neki. Meghív, menjek el a stúdióba, éppen zenét szereznek, jó lenne, ha megismerném a kollégáit, szeretné, ha én írnám nekik a szöveget, angolul. Ijedten hárítom el, nem is tudok zeneszöveget írni, angolul aztán pláne nem.
De találkozunk, elvisz a stúdióba. A többiek néznek, nem tudnak sehová se tenni. Békén hagynak. Én is nézem őket, a két zeneszerző kollégából nem látok semmit, van ott egy híres, bukaresti rendező is. Belőle csak a sznobságát látom, meg, ahogy átnéz rajtam. Ha legalább W. szeretője lennék, akkor talán lenne valami súlyom, de így, noname kis senkifiaborja, példát vehetne rólam a levegő.
W. kitartóan velem foglalkozik, beszélgetünk. Egyszer csak kijelenti, nagyon szeretné, ha megismerném a feleségét. Mesélt neki rólam. Tanulhatna tőlem. Nézem. Nem értem. Rendben, mondom, gyertek el hozzánk, így legalább te is megismered az én élettársamat.
El is jönnek. Bár W. is magas, a felesége meglep. Nálam jóval magasabb, csinos, mégis, kicsit furcsa nő a felesége. Tanárnő. W. a stúdióban lakik, mert egy rövidzárlatkor leégett a házuk, mindenükkel, felesége pedig, nagyfiúkkal, valahol máshol. Nem tudom eldönteni, együtt vannak-e, vagy csak szeretik egymást. Nem faggatózom. Szép este kerekedik, a román sztárélet elitje is megfordul nálunk, anekdótákban, benne van W. is, a közepében, külföldi énekeseknek szerzi a zenét, kisujjában a zenevilág.
Aztán elmaradozunk.
Következő év karácsonya táján ismét jelentkezik. Meglátogat, már csak egyedül. Úgy látszik, megharagszik ránk a karácsonyfa miatt. A kivágott fenyőfa és a húsvéti bárány, ez a kettő az, amitől rosszul vagyok, mondja. Látszik rajta, tényleg rosszul van. Ez már nem olyan jó találkozás.
Aztán már csak felhív, általában januárban, elmondja a szokásos áldásait az új évre. Hallgatom, ha már áldás, hát jöjjön.
Tavaly már nem hívott fel. A Facebookon jelentkezett év elején. Kérdezte, hogy vagyok. Mondtam, ha már kérdezte. És a segítségét kértem valamiben. Olyan helyen és olyan körökben él, mozog, hogy egy szemöldökmozdítás is elég lett volna részéről, a megfelelő irányba. Erre már nem válaszolt.
Az idén januárban már nem hívott fel. Csak valami Facebook klubjába hívott meg, ahová nem csatlakoztam.
Közben, ugyancsak a Facebookon, ír valaki, látom, te is ismered W.-t. Egy önismereti táborban ismertem meg, mély érzésű, különleges ember. Hát igen, mosolygok, ilyen az idő természete.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!