2017. november 20. hétfőJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
edo.transindex.ro

EDÓ ADÓ

Macska bazsalikommal

utolsó frissítés: 17:19 GMT +2, 2012. szeptember 14.

Minél inkább idegenkedik valaki a macskától, annál távolabb került ösztönös önmagától, annál inkább fél attól, hogy mi lesz, ha egyszer csak önmaga számára is kiderül lényének félelmetes, sötét, titokzatos oldala.

Kezdem azzal, hogy vannak a kutyás emberek és a macskás emberek. Aztán vannak a mindkettősök. És a még többesek. És az állatbolondok. Én, azt hiszem, az utóbbiak közé tartozom. Nem is olyan rég kotorászta elő anyám az első mi leszek, ha nagy leszekemet: állatorvos akartam lenni. Bár nekünk alig volt pár tyúkunk, nyúlunk, néhanapján malacunk, azért falun mindenféle állat kikerült.

Szomszédoknál, barátoknál neveltem, gondoztam, amit értem, amitől nem féltem. Nagyjából egyformán szerettem őket. Volt néha egy-egy kedvenc, de ha döntenem kellett volna, hogy melyiket kell levágni, melyik marad életben, sose tudtam volna.

Már az is érthetetlen volt számomra, hogy bizonyos állatokat megeszünk, másokat nem. Szeretetben nem éreztem különbséget a macskánk, aki anyám után első dadusom volt, és a bárány között, akit én neveltem, cumisüveggel etettem. Nem értettem, miért kell húst enni, miért kell ezeket az állatokat, akiket úgy szeretünk, mert hiszen a szüleim is szerették, szeretik őket, megenni. A játszótársaim voltak, a sok apró állat, mindegyik a maga szokásaival, természetével, szeretetének, ragaszkodásának sajátos kimutatásával.

a szerző felvétele



A macska mégis, talán mert dadusom is volt, a fejemnél aludt, amíg kicsi voltam, aztán később a lábamnál, ismerősebb lett számomra örök kiismerhetetlenségében. Sok mindenre tanított, tanít a mai napig, amikor arroganciám kúszkálódik bennem ide-oda. Tökéletes műszer van benne, ami érzékeli a szándékaidat. Mihelyt le akarod győzni, igába hajtani, meglóg és magasból tojik rád. Ő sem akar legyőzni téged és ha hiányzik az egymás szabadságának a kölcsönös tisztelete a kapcsolatotokból, esélyed sincs arra, hogy valaha megismerj egy szerető macskát.

Pedig nagyon tudnak szeretni és ezt a szeretetet olyan gyöngédséggel kifejezni, amire ember ritkán képes. Ha valakinek van egy macska barátja, már startból megelőlegezem neki a bizalmat, hogy nem akar hatalmi harcokba bonyolódni velem a barátság ürügye alatt.

Ugyanakkor azt is megfigyeltem, hogy minél inkább idegenkedik valaki a macskától, annál távolabb került ösztönös önmagától, annál inkább fél attól, hogy mi lesz, ha egyszer csak önmaga számára is kiderül lényének félelmetes, sötét, titokzatos oldala. Fél ettől az önmegismeréstől, így inkább kerüli, pont, mint a macskát, akiről azt mondja, kiszámíthatatlan.

Pedig nem kiszámíthatatlan. Csak megismeréséhez türelem, alázat, elfogadás szükséges. S ha békén hagyod, nem bosszantod, finoman barátkozol vele, teljes figyelmeddel és jelenléteddel, minél kevesebb akarással és annál több lenni engedéssel, akkor nem fog beléd harapni, pont úgy, ahogy benned a le- és megtagadott, az ösztönös, a természettel összhangban mozgó erőid sem. Hanem odakuporodnak a lábadhoz, dorombolnak, és néha játszani hívnak, felébreszteni benned szunnyadó huncutot. S hogy hol van ebben a bazsalikom? Nem tudom. De azt is nagyon szeretem.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!