2017. november 20. hétfőJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
edo.transindex.ro

EDÓ ADÓ

Párban, örök táncban

utolsó frissítés: 10:19 GMT +2, 2012. szeptember 3.

Nőként létezéseim, vagy legalább kísérleteim legfájdalmasabb döbbenetei közé tartozott, hogy na, ennek a pasinak az életében sem állok az első helyen.

Autó, sör, foci, buli, haverek, net, tévé, meló, alkotás, magány, gyerek, ősök, stb. mögött állok. Ettől mindig rettenetesen ideges lettem. Mert, mint minden nő, a legeslegelső helyen akartam állni. S mivel legtöbbször csak linearitásokban tudunk gondolkodni, ez pedig versengést implikál, persze, állandóan csak a görcs meg a hajsza, azért a hőn áhított első helyért.


Egyszer aztán valaki felkínálta.

Elég furcsa felkínálás volt, de, végül is, érthető. Egy roppant olvasott, művelt, középkorú francia férfi arra kért, lehessen szerelmes belém, de én ne viszonozzam. Ugyanis ő csak a szerelem érzésére, élményére vágyik, amit, szerinte, a beteljesülő, viszonzott szerelem rögtön tönkretesz. Az eszményi nő valamiféle megközelíthetetlen szerepét kellett volna játszanom. Beszarva utasítottam vissza. Akkor csak sejtettem, hogy ennek a kérésnek minden romantikája és fennköltsége mögött valami beteges húzódik meg, azóta már láttam több kapcsolatban, hogy ha a férfi a nőt arra a legeslegelső helyre próbálja póckolni, mindegy, hogy ez a nő a felesége, szeretője, kománéja, lánya, borja, malaca vagy csak valami ideál, ott valami gyerekkori, az anyával megszakadt vagy ellehetetlenedett, szeretetlen helyzetet próbál helyrehozni, helyettesíteni.

a szerző felvétele



Egy nő ellenben élhet úgy, hogy legintenzívebben a szeretett férfi felé sugározza figyelmét és képességei szerinti ragyogását, melegségét, mert a nő az örök termékenyülő, aki a termékenyítőre vár. Ezért is akkor a legszebb a meztelen nő, ha a férfi nézi.


De ezek szerkezeti különbségek.


Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Egyszerűen csak másak vagyunk, másképp működünk, nők és férfiak. Csak a célunk ugyanaz: szeretni szeretnénk. Elsősorban az életünket, amelyet nem kértünk (vagy igen?), s amelyet alkotunk minden leheletünkkel, érzésünkkel, gondolatunkkal, kit, ahogy programoztak, ki inkább az érzései által, ki pedig inkább a gondolatai által.

Ezt a szerkezeti, minőségi különbséget hordozza számomra minden a látható, megnyilvánuló világban is. Az égtájakat, az elemeket, a szavakat, a hangokat, a beszéd hangjait, az ételeket férfiasnak vagy nőiesnek látom, hallom, érzem. Az évszakokkal is ugyanígy vagyok, számomra a télben és nyárban a férfi minőség mutatkozik meg inkább, mert a nyár perzselő, tikkasztó, fényben lecsupaszító, vakító verőfényű. A tűző nap miatt érlelő hőség, izzás, szenvedély, vetkőztető, erő. A tél pedig lecsupaszít, hogy a szerkezeteket láttassa, hideg, zárkózott, komor és fenséges. De ez csak a látszat, a mélyben szunnyad mindaz az erő, amitől a tavaszt, a nőies évszakot berobbantja, amivel megtermékenyít, amivel a földet, a magot áttöri.

És igen, nőként tavasz és ősz vagyok. Tavasz, mert tavasz mindaz, ami pompa, cifra, csecsebecse, tiritarka, bogyó, bódulat és mámor és kitárulkozás, a fiatal nő tánca. Az ősz pedig az érett asszony, a bőkezű, a zamatos, az erős színű, a tápláló ölű, a harapnivaló, a szüret.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!