2017. november 20. hétfőJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
edo.transindex.ro

EDÓ ADÓ

A köcsög, akit a kebleden melengetsz

utolsó frissítés: 10:34 GMT +2, 2012. augusztus 24.

Az utcán elhalad mellettünk egy ismert erdélyi magyar művész. A hölgy, akivel sétálunk, megjegyzi, nem közömbös számára ez a férfi. De hát ez egy köcsög, vágom rá.

Jó művész, de a magánéletében egy köcsög. Tudom, feleli a hölgy lelombozottan, de akkor is vonz.

Megtorpanok. Most miért mondtam ezt? Kiváló művésznek tartom, szeretem az alkotásait, de emberként egyáltalán nem ismerem. Soha nem váltottunk két szót, nem tudom, milyen a mosolya, amikor csak úgy van. Semmit nem tudok róla, de, mert pár hónapja egy futólagos említésben valaki ezt mondta nekem róla, kész információ zabálásához szokó agyam egykettőre készpénznek vette, elraktározta, később, mint tényt, előhúzta és lám, egy szép, derűs, napsütötte nyári délutánon én, a saját szájammal, bemocskoltam őt, az ismeretlent, akiben az alkotót ráadásul szeretem, tisztelem.

Megszégyenülök. Nem volt jogom ezt mondani, szólalok meg. Ki tudja, miért nevezte őt köcsögnek az ismerősöm. Nem tudhatjuk, ki ő, nem tudhatjuk, milyen ember virágzik ki benne, amikor szeret. Megyünk tovább,


valahogy mintha poros lenne a napsugár.

Sokszor hallottam már, hogy ahol három magyar összegyűl, ott már két tábor alakul. Sajnos, gyakran elég két ember is a két táborhoz. Összefog a kettő a harmadik ellen, aki rögtön, tudta nélkül, és esély nélkül, hogy magát megvédje, magáért kiálljon, az ellenséges táborba kerül. Mintha ez egy jó szokásunk lenne, sőt akár barátságok alapja lehet a harmadik személy vagy a többiek közös szapulása. Megfigyeltem, sok esetben, mihelyt nem adom magam az ilyen közös ócsárolásokhoz, lazulni kezdenek a kapcsolatok.

Ki lehet próbálni, vicces lesz látni, kik azok, akik attól fogva, hogy nem vagy hajlandó a közös panaszkodásban, szapulásban, ócsárolásban, más munkájának a szabotálásában, pletykálkodásban részt venni, lassan visszahúzódnak az életedből. Az ő számukra egyszerűen megbízhatatlanná válsz. De aki marad, azzal már lehet kezdeni valamit. Például segíthet szembenézni a saját köcsögöddel, akit a kebleden melengetsz.


Úgy tart tükröt az egódnak, hogy közben a karjában hordozza a lelked.

a szerző felvétele



Magunkban hordozzuk a mindenkorok sötétjét, az inkvizíció boszorkány beárulóit, a kommunizmus besúgóit. Mindannyiszor, amikor valakiről ártóan nyilatkozunk, ellene teszünk, vagy akár csak rosszat gondolunk róla, az irigység, a féltékenység, a keserűség, a bosszúvágy, a sérelmek, a félelem stb. beszél belőlünk.

Nem kell előkapni a korbácsot és szíjat hasítani a saját hátunkból, vezeklésképpen, mert talán az is elég, ha néha megtorpanunk kintibenti lótás-futásainkban és felteszünk magunknak pár egyszerű kérdést: ezt most ki vagy mi mondatta velem, honnan jött ez a gondolat, ki bennem az a köcsög, aki a másikat csuklóból leköcsögözte? A válaszok elképesztőek lesznek, s legtöbbször nem fenékig tejfölből.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!