EDÓ ADÓ
Ha erre mész, széttépnek a szárnyas farkasok
Gergely Edó utolsó frissítés: 11:45 GMT +2, 2012. május 13.Amikor itt-ott kotyogtam valamiket a családállításról, vagy később a meseállításról, a rációk különféle reakcióival szembesültem. Sejtettem, elég nehéz lesz úgy beszélni valamiről, amiről szinte lehetetlen beszélni.
Tudom, hogy ez egy nagyon jó dolog, ennek itt helye van. Lassan szotyogtak az emberek, jelentkeztek, visszamondták, én meg tartogattam a bizakodásom az utolsó pillanat utánban megjelenő csodákra. És jöttek szépen, a maximum létszám tizenkettő volt, tízen gyűltünk össze. Ehhez el kell vonulni, mondta Tőrös Ildikó családállító, más környezet kell, nem a nagyváros. Így kötöttünk ki a Betlen-házban, Györgyfalván, s a házból nyíló messzi, dimbes-dombos látvány előrejelezte a belső dimbeket, dombokat.
A meseállítás egy új, fejlődőben levő csoportterápiás módszer, a meseterápia és a családállítás ötvözete. A Boldizsár Ildikó által kifejlesztett meseterápia módszerét Tőrös Ildikó családállító és Pápes Éva meseszimbólum-fejtő egy sajátos változatban fejlesztette tovább. A Bert Hellinger féle családállítás ott kapcsolódik a meseterápiához, amikor a mese szimbólumaiban megjelenő teljesség összekapcsolódik és a legszemélyesebb módon önépítővé válva - mintegy beavatási úttá lesz a mese terében.
Amikor itt-ott kotyogtam valamiket a családállításról, vagy később a meseállításról, a rációk különféle reakcióival szembesültem. Sejtettem, elég nehéz lesz úgy beszélni valamiről, amiről szinte lehetetlen beszélni, hogy az emberek ráérezzenek, miről is lehet szó. De azért mégis, kicsit még nekem is sok volt a gyanakvás, kételkedés, sőt, akár heves lebeszélési, vagy megmentési vágy, amellyel találkoztam. Körülbelül ez volt kiolvasható a tekintetekből, szavak mögöttiekből: „szegény Edó, hová jutott, pedig nem is néz ki olyan betegnek”, „jódolgában nem tudja mire költeni idejét és pénzét”, „ez csak akkor sikerülhet, ha hisz benne az ember, neki így könnyű”, „ehhez kell egyfajta őrület, de hát ez nála megvan”.
Valahogy be kellene magolnom, amit a szervező barátnőm, Sándor Ildikó írt erről a meghívónkba, talán így tisztább képet adhatnék, s nem azért, hogy mit gondolnak mások rólam, mert azt legtöbbször magasról, hanem hogy mit gondolnak a meséről, meseállításról: „A mese az ősi bölcsesség útmutatása szerinti életbe vezet be, segít eljutni igazi önmagunkhoz. Az ősi utat járjuk be, miközben személyes kérdéseinkre kaphatunk autentikus válaszokat. Egyfajta beavatódási folyamat indul önmagunk legmélyebb tartalmaiba a mese szimbólumain, terein keresztül.”
Nos, hogy ez mennyire így van, azt már az elején a képünkbe kaptuk. Egyből beledobtak a mély vízbe, hogy nehogy azt képzeljük, valami illúziódédelgető buliba neveztünk be. Három kérdés hangzott el, mindegyik kérdés a terem egyik sarkába várta a jelentkezőt: ha arra mész, a szárnyas farkasok tépnek szét, ha arra, akkor a táltos lovad jóllakik, de te éhen halsz, ha pedig amarra, akkor te jóllaksz, de a táltos lovad éhen döglik. Nem túl kecsegtető, nem igaz?
Fejvakarások és hümmögetések után mindegyikünk megkereste a helyét. És ha most azt gondolod, hogy jó kis játék, ezeknek valóban nincs jobb dolguk, mint hogy szerepelgessenek, nyugodtan felteheted magadban a kérdéseket, rögtön érezni fogod, nem gyerekjáték ez, tétje van, mint minden döntésednek egyébként. Sejtettük, hogy ez az indítás nem a vállveregetésről és dicséretekről szól, de azért mégis rosszul esett, amikor kiderült, hogy miről.
Azok, akik a második utat választották, hajlamosak az önfeláldozásra, a lemondásra mások javára, csakhogy a táltos erő mindenkiben benne magában él, ha én meghalok, a táltos ló is meghal, mert nélkülem nem élhet. Akik a harmadik úton indultak el, azok a racionális megközelítés hívei, akik a transzcendens világgal összekötő vezetőjük nélkül próbálnak boldogulni az életben, de ebbe meg a lélek hal bele. Akik az első utat választották, azok a bátrak, akik tudják, ha arra mennek, széttépik őket a szárnyas farkasok, de mi van, ha mégsem, mi van, ha ők tépik szét a szárnyas farkast?
A zöld lovag című norvég népmese terében és szimbólumaiban mozogtunk. Ez a mese is, mint minden népmese, ott kezdődik, hogy az eredeti rend felborult, hiány lép fel, elbillennek az erők, és a hősök élete rosszra fordul, sőt, veszélybe kerül. Mivel ránézhetünk a mesére úgy is, hogy mindegyik meseszereplő mi magunk vagyunk, valamilyen bennünk levő erőt, érzést, állapotot, helyzetet szimbolizál, startból a lehető legnehezebb helyzetben találjuk magunkat. De a mese mindig kínál megoldást, nem tálcán és nem gyorsan, hanem kínkeservesen megdolgozva érte, kiállva a próbákat, szembenézve a bennünk élő gonosz mostohával, mérgező késekkel, amelyekkel nap mint nap mérgezzük az életünket, elvágva ezáltal magunkat a bennünk levő természetes rendtől, az őserőtől, amely mindeneket mozgat.
És van még egy bátorító mozzanata a meseállításnak, mesehősök alakjában segítőket lehet választani, és, ahogy mozgunk, érünk, alakulunk a három napos meseállítás folyamán, úgy lehet ezektől a segítőktől megvállni, és másakat választani helyettük, annak függvényében, hogy mikor milyen erő tud rajtunk a leginkább segíteni. És így már rögtön nem az egó hőstörténete a mese, hanem a felocsúdásé, hogy segítségre van szükségünk, az alázaté, amellyel tudunk segítséget kérni és elfogadni, és az önzetlenségé, amellyel, akár még legnagyobb bajukban vagy szorultságunkban is, mi magunk is tudunk másoknak segítséget nyújtani.
A mese végére már tízen mertük a vakot, mert ahhoz, hogy arra indulj, amerre széttéphetnek a szárnyas farkasok, a külső látásnak meg kell vakulnia, és csak a belső vezethet, a tiszta.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!