EDÓ ADÓ
Hinták, palinták, barátságlipinkák
Gergely Edó utolsó frissítés: 17:39 GMT +2, 2012. április 27.Amikor a barátságról faggatta a műsorvezető a színészt, azt mondta, nagyon sok hosszabb-rövidebb ideig tartó barátságban volt része, barátai pedig mindig változtak. Erre felkaptam a fejem és magamban tisztességesen fel is háborodtam.
Mindegyik barátsága fontos volt számára, akkor, amikor volt.
Erre felkaptam a fejem és magamban tisztességesen fel is háborodtam. Akkortájt értem bele a felnőtt barátságaimba, amikre roppant büszke voltam. Ezek már nem gyerekes együtt játszások, sem kamaszos együtt lógások, hanem igenis jól megalapozott, közös értékrend, világkép, lelki élmények és eszmék csereberélgetésén kiforrott kapcsolatok, pöffeszkedtem magamban. Ezek azok a kapcsolatok, amelyek tartanak, amelyeket érdemes tartani, a biztonságot adók, az egymásban otthonra találók. Ez a színész jó link alak lehet, mit tudja ő, mi az igazi barátság, sajnáltam le, s vontam vissza a műsorelcsípésből még azt a fél fülemet is.
Aztán olvastam több kiló szépirodalmat a barátságról, lett több tonna barátom, több tucat városban, országban. Néha idegesen nulláztam le magamban mindenkit, mert minek annyi barát, különben is, a sok valódi és virtuális ismerős és barát közül ki az, aki valóban a barátom? Néha elkezdtem számolni, s ha úgy gondoltam, van annyi barátom, hogy össze tudom számolni őket a fél kezemen, akkor már sejdehejdéskedtem.
Sznobkodó egom is megkapta, ami neki jár,
lám, nem vagyok akármilyen híg alak, nem húsz igaz barátom van, hanem csak négy, vagy öt. És persze a hiú egom is megkapta, ami neki jár, hogy lám, azért mégsem vagyok kivert kutya, bár négy-öt barátom még nekem is van. Közben azért ett a fene, hogy valahogy bár gondolatokba tereljem a miket és a miérteket. Hogy mi a barátság és miért pont ők a barátaim? Miért az a négy, öt?
De mire a fene teljesen megevett volna, arra ismét történt valami, mert, amikor legközelebb elgondolkodtam félkéznyi barátomon, kiderült, hogy közben kicserélődtek. Ekkor már nagyon gyanús lett az az öreg színész, és az én akkori felháborodásom még gyanúsabb. Ugyan mit akartam igazolni akkor önmagamnak, a színésznek, a világnak? Kivel versenyeztem? És miken töröm az agyam azóta is?
Hála istennek fogalmam sincs, mi a barátság,
vagy hogy ki a barát. Nincs egy régi, kötött baráti köröm, akikkel tíz-húsz éve együtt járunk nyaralni, vagy péntek esténként sörözni, akikkel esetleg olyan jól ismerhetnénk egymást, hogy már fogalmunk sem lenne arról, vajon mit érez a másik, miről álmodik. Nagyon sok régi barátságom teljesen köddé foszlott, más csak foszlányaiban látszik még, de olyan is van, akár a nagyon régiek közül is, amelyikben újra és újra összeismerkedünk, összebarátkozunk, és nem, nem ott folytatjuk, ahol legutóbb abbahagytuk, hanem ott, ahol ki-ki éppen tart.
Amik vannak, azoknak pedig pont az az erősségük, hogy vannak. Most vannak. Tehát nem voltak, mert, vagy lesznek, ha. A mostban mozognak és mozgatnak, elevenek, csupaszok és őszinték, húsba vágók és hegeket forrasztók. Most van dolgunk egymással. Hogy lesz-e még holnap, holnapután, nem tudjuk, de nem is érdekel. Nem építjük ezeket a barátságokat, nem bíbelődünk velük és tartjuk számon, hogy melyikünk tartja rendesebben, illendőbben a kapcsolatot. Sőt, nem tartjuk a kapcsolatot, hanem, amikor valóban sikerül találkoznunk, akkor kapcsolatban vagyunk, összekapcsolódunk, és talán, valamennyire kicserélődünk. Hogy aztán búcsúzáskor elengedhessük egymást. Vagy kit is?
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!